Vállalkozói és családi élet tervezés Filep Szilvivel

Két gyerek, vidéki családi élet és számtalan megvalósított ötlet, álom, vállalkozás. Szilvi szerint csak kitartás és egy jó terv kell, meg persze némi szerencse, de ha az első kettő megvan, talán a szerencse is mellénk szegődik.

Szilviről...

Immár 7 éve aktívan támogatja a hazai szabadúszó közösség és kapcsolatépítést. Számos területen kipróbálta magát: dolgozott ötcsillagos görög szállodában, sütőtököt árult a Budavári Pálinkafesztiválon, volt alkalmazott állami szférában majd fokról fokra lépdelt a multis karrierlépcsőn. 2013-ban talán a szerencsének, de sokkal inkább a kíváncsiságának köszönhetően belecsöppent a hazai szabadúszók és közösségi irodák világába és itt találta meg azt a közeget és hivatást, ami azóta is lelkesíti, motiválja és újabbnál újabb ötletek megvalósítására sarkallja. Két gyermekével és férjével Veszprémben élnek.

2017-ben szervezte meg az első szabadúszóknak szóló konferenciát Budapesten, a Freelancer Fesztivált, majd 2020 őszén a FREELANCER'S WEEK-et. A helyfüggetlen életmód híveinek szóló Freedom X Fest elnevezésű konferenciasorozat 2017-es budapesti és 2018-as spanyolországi állomásának projektvezetője. 2018-ban két társával elindította a FreelancerBlog-ot, az első, magyar nyelvű, kifejezetten szabadúszóknak szóló online magazint. Számos rendszeres eseményt szerveznek és több száz szabadúszóval tartják a kapcsolatot. 2020-ban indították útjára a 12 hónapos tagsági programukat, hogy elősegítsék a tanulást, fejlődést, tudásmegosztást és együttműködést.

Mit tartalmaz a tanácsadás?

A 90 perces tanácsadás keretében Szilvivel közösen átbeszélitek a jelenedet és a jövőt, ami felé tartasz. Helyzetértékelést készítetek, majd egy akciótervet, amivel kijelölitek a cél felé vezető út főbb területeit, mérföldköveit. A magánéletre, a családi életre (legyen az a jelened vagy a jövőd), a munkára és a vállalkozói létre egy nagy egészként tekintetek, hiszen mind hozzátartoznak az ÉLET nevű nagy képhez.

Itt Rólad lesz szó. A terveidről, vágyaidról és az elérésükhöz szükséges lépésekről. Szilvi az őt körülvevő több száz szabadúszó vállalkozó élethelyzetéből, kihívásaiból és megoldásaiból szerzett tapasztalatára támaszkodva segít keretbe tenni az elképzeléseket, melyben a családi, vállalkozói élet kihívásait is tisztán felméritek, hiszen csak így lesz igazán kerek és színes ez a nagy kép.

Mennyibe kerül?

A tanácsadás ára 22.500 Ft, melyet a xmas50 kuponkód használatával 50% kedvezménnyel, 11.250 Ft-ért vásárolhatsz meg a FreelancerBlog oldalán. Sikeres tranzakciót követően maximum 48 órán belül a vásárláskor megadott email címeden felvesszük veled a kapcsolatot és egyeztetjük a tanácsadás időpontját és helyszínét.

A befolyt összeg 10%-át az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó Programjának ajánljuk fel, melynek keretében hátrányos helyzetű, mélyszegénységben élő vagy egyéni fejlesztést igénylő magyar gyerekek különböző fejlesztő foglalkozásokon és közösségi programokon vehetnek részt.